A múlt heti kiborulásom oka az volt, hogy túl gyorsan röpültem bele egy tökéletesnek vélt történetbe, azaz szerelmes lettem a szerelembe. :) Aztán mivel a történet nem jelentkezett, lelkesedésem átcsapott pánikba, és egyszerűen fogalmazhatok úgy is, hogy nekirepültem a falnak, vagy csak szimplán odacsapódtam a földhöz... Persze volt benne "némi" önmarcangolás, hogy biztos én vagyok a hibás, hogy vajon mi történhetett, mit ronthattam el, miért nem jelentkezik, és így tovább...
Aztán hétvége felé, vettem minden bátorságomat, és mégiscsak megkérdeztem az illetőt, hogy ugyan mi van, merre tűnt, mi történt... Persze no válasz... :(
És a minden felhőt elsöprő megvilágosodás, ma történt... ill. történik most is. Ugyanis az összes gatyámat felkötve, fogtam magam, és elkezdtem chatelni az illetővel... Akiben mondjuk legalább annyi volt, hogy közölte, meggondolta magát, és ugyan komoly kapcsolatnak tervezte a dolgokat, de most mégiscsak inkább átgondolta a dolgokat, és inkább laza kapcsolatot szeretne...
Tehát... Mindent összevetve egy idióta hülyegyerekért kínlódtam nagyjából 1 hetet...
Tanulság... Türelmesebbnek kéne lennem ezzel a kapcsolat mizériával... Nagy ívben tennem kéne azokra a vélt ítéletekre, amik esetleg szánakoznak rajtam, és nem rögtön foggal-körömmel kéne belekapaszkodnom az első szembejövő, értelmesnek TŰNŐ pasiba... Oh, és igen... El kéne felejtenem, hogy nem vagyok megfelelő... Azt hiszem, ez lenne a legfontosabb!!!
Viszont aki ismer, tudja, hogy nem is én lennék, ha ez nem így történne...
