Jól vagyok :)

 2010.05.18. 00:04

Saját magamat megfigyelve, amikor egy nagyobb csalódáson, vagy nehézségen megyek keresztül, akkor annak meg van a "menetrendje". Az elején ugye szenvedek, aztán szépen lassan halványodik a fájdalom, javul a dolog. Egy idő után már egyre biztosabban, néha mosolyogva…

Majd én

 2010.05.17. 23:38

Van, ill. volt az ismeretségi körömben egy kapcsolat, amit őszintén bevallva senki sem értett, hogy miért is "él". A fiú igazából csak be akarta bizonyítani, hogy mennyire férfi ő, és a lányt sem értettük, hogy ez neki miért jó, hiszen ő sem volt borzasztóan…

A nyomás

 2010.05.17. 23:09

Mostanában - legalábbis, ahogy én látom - egyre többen egyre nagyobb nyomásoknak vagyunk kitéve. Ott van a munkahelyünkön való megfelelés, aki családos, annak a családban való helytállás, nőknek a munkában való érvényesülés persze a női szerepkör megtartásával, férfiként…

Érintés

 2010.05.10. 22:36

Még múlt héten láttam az egyik kedvenc sorozatomban, egy számomra nagyon kedves jelenetet. Egy férfi és egy nő úgy ment egymás mellett, hogy nem fogták meg egymás kezét - mert nem lenne jó, ha kitudódna, hogy ők ketten együtt vannak - hanem csak egymás mellett sétáltak, úgy…

Erdő, erdő, erdő

 2010.05.10. 22:24

Nagyjából 6 vagy 7 évvel ezelőtt azzal ünnepeltük meg az egyik legjobb barátom szülinapját, hogy hárman felmentünk a Sas-hegyre éjjel. A "felmentünk" számomra úgy nézett ki, hogy a két fiú között próbáltam mindkettőjük kezéből annyi energiát meríteni, amennyi…

süti beállítások módosítása