Egy ideje nem írok olyan sűrűn, sőt mondhatnám, hogy el-el hanyagolom kicsi blogomat, pedig nagyon szeretem, és jó érzés rágondolni, átnézni, írni...

De hát... megy az élet... :) És tényleg, mindig van valami, ami közbejön, és felpezsdíti kicsiny életem, ahelyett, hogy lenne időm ide írni... Ejnye!!! 

Azért hangsúlyozom, hogy ÉLEK, mert volt olyan időszak - és talán mindenkinek van, csak nem ismeri fel - amikor inkább más életét éltem, akartam volna megoldani, benne lenni, nem pedig a sajátomban.

Többször is mondták már nekem, hogy ha a saját életedet éled, akkor, az összes segítséget megkapod fentről, ami ahhoz kell, hogy járj az utadon, vagy ha kell átkelj egy előtted lévő folyón, megmássz egy eléd tornyosuló hegyet.
Mindig meghallgattam, és elfogadtam ezeket a mondatokat, de valahogy soha nem éreztem őket.

Viszont... Kb. egy hete, voltam egy meditáción, és ugyan ki kellett volna üríteni a fejemet, de persze ilyenkor jön elő az összes gondolat, így azokon morfondíroztam magamban. Így pl. azon is, hogy anyukám fel szeretett volna menni vidékre hétvégén, de ezzel áthúzta volna az én tervemet (amit közös tervnek gondoltam)... Ez eléggé zavart, főleg az, hogy hogy mondjam meg, hogy én nem szeretnék vele menni, de nem is akarom visszatartani, max. később csatlakozom. Amint rájöttem, hogy ÉN mit is szeretnék, abban a pillanatban megértettem, és megéreztem azt, amit mondtak. Éreztem, hogy ez az ÉN döntésem, az ÉN életem, nem kell sem anyut, sem magamat kényszeríteni a másik kívánságára. És ami ennél is fontosabb, hogy éreztem, hogy minden segítséget megkapok, vagy rájövök, ami ahhoz kell, hogy ÉLJEK az életemmel/életemben. Annyira csodás érzés volt a gondolat, hogy akár kézzel is tudtam volna fogni. :)

A történethez hozzátartozik, hogy felmentem anyuval vidékre, miután elmondtam neki, hogy mi nyomja a vállamat az ő terheiből, és tisztáztunk egy-két dolgot. Így a felmenetel már nem teher volt, hanem öröm, és csodálatos emberek között, nagy-nagy szeretetben töltöttem 2 napot.

Szóval higgyétek el... Ha a saját életünket éljük, semmi sem lehet akadály. Most már én is tudom! :)