Ugyan nem röpdösök a gondolattól, hogy egy ideje szingli vagyok (sajnos nem is kis ideje), és múlt héten tettek is azért, hogy ez még inkább kiborítson, ugyanakkor voltam egy buliban pénteken, ahol azt, hogy szingli vagyok, pozitív dolognak tituláltam...

Merthogy... volt ott egy pár, ahol a lány kiemelkedő fontosságúnak tartotta, hogy a fiú a PÁRJA, ami nem is gond, hiszen - mi szingli csajok - ne csapjunk le rá... Viszont, ahogy telt-múlt az idő, és ahogy egyre több pohár alkoholt is sikerült magunkévá tennünk, a fent említett pár férfi tagja elaludt, míg a lány - ugyancsak a tetemes mennyiségű alkoholnak köszönhetően - szép lassan el kezdett kiborulni, és panaszkodni... Hogy ő biztos ilyen pasit érdemel??? Hogy mi szerintünk ez normális??? És... Hogy a főnöke, aki ugyancsak jelen volt a partyn, vajon miért nem veszi észre, és miért nem lehet ő boldog vele... Mármint a főnökével...

Úgyhogy bár a héten sikerült kiborulnom, hogy egyedül vagyok, de azt hiszem ez a jelenet ráébresztett arra, hogy néha nem is az egyedüllét a legrosszabb...