30 + 1 + 1

 2010.07.08. 23:25

Megnéztük a Sex és New York 2-t ma az egyik barátnőmmel, és ez segítséget adott a mai kis összefoglalóhoz.

Aki látta, ismeri a sorozatot, tudja, hogy 4 barátnőről - Carrie, Samantha, Miranda és Charlotte - és az ő életükről szól. Carrie a négyes főszereplője újságíró, megragad egy gondolatot, és arról ír cikket. Összefoglalja a történet lényegét, ill. a lényeg köré ír egy történetet. :)

Az elmúlt egy évben hellyel-közzel talán én is ezt csináltam. Kiválasztottam egy engem érdeklő témát, és próbáltam az én szájízem szerint leírni nektek. Kicsit összefoglalva, történetként elmesélve. Volt amikor többet, volt amikor kevesebbet, de általában akkor írtam, amikor valami megfogott.

Szóval eltelt egy év, változtam sokat, eltűnt a baráti köröm egy része, míg másik oldalról szereztem új, igazi barátságokat, megmaradtak, erősödtek régi barátságok, és remélem az újak is efelé haladnak majd. Nevettem, sírtam, olvastam, utaztam, hóembert építettem, daloltam, sétáltam, csöndben voltam, sportoltam, aludtam, beszélgettem, írtam, színházba jártam, egyszóval... Éltem, és ÉLEK is. 

Örülök, hogy vannak, akik olvassák, és szólnak, ha hiányuk van, mert már rég írtam.

Írni fogok a jövőben is, úgy, ahogy eddig. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://frenchlady.blog.hu/api/trackback/id/tr32139731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása