Mindenki ismeri ezt az egyszerű kérdést... :) De vajon mit szoktunk rá válaszolni?

Régebben együtt dolgoztam több angol, skót, wales-i, ausztrál emberkével, és amikor feltettük nekik ezt a kérdést, mentükben válaszoltak, hogy fine, és továbbmenve még odalökték, hogy and you? De választ már nem igazán vártak rá, vagy max. annyit, amit ők is válaszoltak. De vajon csak a britek veszik ennyire félvállról ezt az egészet? Vagy talán mi is???

Mert pl.
1) ugyan szeretnénk megosztani, hogy mi is van velünk, de épp akkor, ott nincs rá idő, tehát nem fejtjük ki a dolgokat, csak annyit mondunk, "Kösz meg vagyok, majd elmesélem. Te hogy vagy?"
2) ugyan tényleg szeretnénk megosztani, hogy mi is van velünk, de valahogy úgy vesszük le a másikról, hogy kevésbé érdeklődik utánad, úgyhogy nagyjából a felénél be is fejezhetjük kis életünk regényét.
3) nem akarjuk igazából terhelni a másikat a saját bajunkkal, így inkább kikerüljük a kérdést, valami átlag válasszal.
4) és... az egyik legigazibb válasz... elmondjuk, hogy hogy vagyunk, függetlenül attól, hogy ez panaszkodás, vagy örömhír. Őszintén, mert akiknél ezt a variációt választjuk, azokban megbízunk, és tudjuk, hogy ha tényleg el szeretnénk mondani, hogy hogy is vagyunk, bátran belekezdhetünk, mert meghallgatnak, figyelnek ránk, és mi is végre őszinték lehetünk velük, és végre saját magunkkal is... 

Örülök, hogy van ilyen barátom!