Van, ill. volt az ismeretségi körömben egy kapcsolat, amit őszintén bevallva senki sem értett, hogy miért is "él". A fiú igazából csak be akarta bizonyítani, hogy mennyire férfi ő, és a lányt sem értettük, hogy ez neki miért jó, hiszen ő sem volt borzasztóan szerelmes...
Nemrég beszélgettem egy ismerősömmel erről a kapcsolatról, és ő mondta azt, hogy tudod, lehet, hogy a lány azt érezte, hogy "majd én"... 

Majd én megmutatom, hogy meg tudom változtatni. 
Majd én megmutatom, hogy velem máshogy alakul.
Majd én...

Ha végiggondoljuk az életünket, van ilyen emlékünk? Voltunk ilyen helyzetben? Voltunk már "majd én" emberek???

Én igen... És mit lehet tanulni belőle?

Ha nyitott a másik, akkor sikerülhet, persze csakis akkor, ha ő is akar változni. De ha nem, akkor hiába erős a "majd én" gondolat... Nem megyünk vele semmire... 

Van, akinél nem mentem semmire, és van akinél tudom, hogy mennék, de nem akarok...

És talán pont az lenne a lényeg, hogy ne legyen "majd én". Legyen csak úgy jó, ahogy... Akár könnyen, akár nehezen... :)