Van egy kedvenc főnököm, akivel szerencsére már 5 éve sikerül együtt dolgoznom.

Vele vannak olyan emlékeim, hogy néha nem tudott mit reagálni egy-két reakciómra, vagy kérésemre, és most utoljára pl. az ajándékomra...

Ő egy igazi "Sales"-es ember, így ez nála elég nagy szó, és általában nem is tart sokáig, hiszen próbálja palástolni a meghatódottságát, de mivel már ismerem egy ideje, akár csak egy pillanat is elég, hogy észrevegyem, ez szíven ütötte...

Az első ilyen akkor történt, amikor elsírtam magam előtte, mert nem tudtam neki megoldani valamit, és nem akartam, hogy csalódjon bennem.

Aztán jött egy gurulás lefele egy lépcsőn, ami eredményeképp megrepedt a nagylábujjam, és amikor mentem vissza az irodába, épp beszélt telefonon, megfordult, meglátott és miután meg tudott szólalni, beleszólt a telefonba, hogy "I'll call you back...". :)

Majd jött az esküvői ajándék, ami egy külföldi jegy volt mindkettőjüknek egy malom belépővel, és ott kicsit tovább tarthatott a meghatódottság, mert nem volt senki olyan, aki előtt ezt takargatnia kellett volna.

Negyedikként az előző munkahelyi búcsúztatását írhatom ide, amikor is leültettük és megmutattuk neki, hogy a kollégák milyen nagy szeretettel búcsúznak el tőle.

És jelenlegi utolsóként a két kép... Keresztszemes hímzéssel csináltam egy-egy képet a két aprónépnek, akik március óta boldogítják az életüket... Amikor kibontotta az ajándékot, már először is megakadt, de amikor rájött, hogy én csináltam, akkor tényleg olyan volt, mint az idézetben...

Szó bennszakad, hang fennakad. :)