Ha megkérdezte valaki így év elején, hogy hogy teltek az Ünnepek, azt válaszoltam, hogy nyugodtan, talán túlon túl is nyugodtan. És így is éreztem. Túlon túl nyugodt... Valahogy sehogy nem találtam a helyem abban a nagy semmittevésben, a nyugalomban, amikor nem kell mást csinálni, csak enni, pihenni, aludni, enni, pihenni, aludni, enni, pihenni, aludni...
Nem csörgött a telefon, nem keresett a kutya sem...
Azt hiszem ez is hozzátett ahhoz, hogy nem találtam a helyem, vagy nem tudtam, hogy mi a baj, vagy csak rossz volt szembesülni vele...
Aztán jött a készülődés a Szilveszterre. Semmi konkrét terv, senki még csak szervezkedni sem szervezkedik, vagy legalábbis nem abból a társaságból, ahol eddig szoktunk szilveszterezni, és a hangulatom is valahol nem tudom melyik béka feneke alatt mászkált... Így nem akartam senki másét sem elrontani. Végül egy kedves barátommal együtt Szilvesztereztünk, beszélgettünk, éjfélkor koccintottunk, utána lementünk egy kicsit az utcára, aztán valahogy még elszöszmötöltünk, és 4-kor elindultam haza vidékre.
Mondanom sem kell, még mindig pöffögtem magamban, hogy persze, most meg nem mentem bulizni (a saját hibám, hiszen hívtak), és amíg még otthon voltam újfent kezdődött az evés, alvás, pihenés... Ami nagyon szuperül hangzana, ha belül nem vívódtam volna, a fene se tudja miért...
Egy este kb. hajnal 3-ig videóztam, és utána sem tudtam nagyon aludni... Gondolkoztam, hogy mi a bajom, mi lehet... Előjöttek emlékek, gondolatok a volt páromról... Törpöltem a miérten, a múlton, stb... Aztán, eszembe jutott valami, hogy vajon mit is kereshettem benne... És... Amint "kimondtam" magamban azt a valamit, hihetetlen milyen nyugalom árasztott el. Úgyhogy úgy gondolom, hogy valami olyan dologra jöttem rá, ami igaz, hiszen megnyugtatta a lelkem, és talán el is vágta azt a szálat, ami hozzá kötött.
Azóta... :) Csend van bennem. Lágyan hullámzó, kellemes dolog. Ami nem jelenti, hogy nincsenek néha rossz hangulataim, de átjárja a csend...
A nyugtató csend...
