Saját magamat megfigyelve, amikor egy nagyobb csalódáson, vagy nehézségen megyek keresztül, akkor annak meg van a "menetrendje". Az elején ugye szenvedek, aztán szépen lassan halványodik a fájdalom, javul a dolog. Egy idő után már egyre biztosabban, néha mosolyogva…

Van, ill. volt az ismeretségi körömben egy kapcsolat, amit őszintén bevallva senki sem értett, hogy miért is "él". A fiú igazából csak be akarta bizonyítani, hogy mennyire férfi ő, és a lányt sem értettük, hogy ez neki miért jó, hiszen ő sem volt borzasztóan…

Mostanában - legalábbis, ahogy én látom - egyre többen egyre nagyobb nyomásoknak vagyunk kitéve. Ott van a munkahelyünkön való megfelelés, aki családos, annak a családban való helytállás, nőknek a munkában való érvényesülés persze a női szerepkör megtartásával, férfiként…