Talán kicsit kapcsolódva az előző bejegyzéshez, szeretném megosztani veletek, az egyik nagyon kedves emlékemet. :)

Nagymamáméknál volt egy kis kert a lakásnál, és ha náluk voltunk ott kint tudtam sertepertélni, akár segíteni, ameddig ők gazoltak, ültettek. Nagyon szerettem egyébként, főleg lyukat csinálni a magoknak. Az nagyon tetszett. :)

Viszont nem szerettem a délutáni alvásokat (bár szerintem ezzel nem csak én voltam így, mert hát mutassatok egy gyereket, aki szereti... :)). De azért valahogy csak-csak sikerült ágyba dugniuk.

Egy nap, amikor felkeltem, mentem ki a kertbe a nagymamámhoz, és ő mutatta, hogy "nézd csak, mi termett a rózsabokron???" Én nem hittem a szememnek... :) Kis fürtös paradicsomok voltak rajta. (Azóta a koktél paradicsom, nekem rózsaparadicsom). Persze nem kellett sok idő, hogy rászokjak a rózsaparadicsomokra, és alvás után, vagy a nap bármely szakaszában nézzem a rózsákat, hogy mikor is termik újra a paradicsomot... (Valahogy mindig csak akkor volt termés, amikor ki lehetett cselezni az alvással, és ugye a nagyszüleimnek volt ideje arra, hogy felakasszák a paradicsomot).

Viszont a mai napig imádom a koktél paradicsomot, és a történet is kedves emlékként él bennem. :)

(azt csak csöndben jegyzem meg, hogy mindez azért történt, hogy felgyorsítsák és segítsék az anyagcserémet, hisz a paradicsom enyhíti a szorulást... ;))