Adott egy lehetőség, amire már mióta vártunk, vágytunk, ezzel rágtuk a barátaink fülét, és amikor közel kerül, akkor megijedünk. Legalábbis én most ezen megyek keresztül. Nem mondom, hogy sokáig tart ez a "pánik", de mégiscsak van. Az első reakció...
De miért?
Miért van az, hogy minden amire vágyunk, ha elérhető közelségbe kerül, egy fél pillanatra megtorpant?
Miért van az, hogy nem olyan könnyű váltani?
Ha pl. imádjuk az ugrást, miért dobog mégis a szívünk a torkunkban, amikor kinézünk a gépből (vagy a bungee kosarából) és meg kell tennünk azt a "KIS" lépést?
Mitől riadunk meg?
Amikor "bepánikoltam" a belső hangom megkérdezte...
Azért nem akarsz mozdulni, mert tudod, hogy jó helyen vagy, és minden ok, vagy azért mert ismeretlen? Nem az elsőt választottam. Azt hiszem, ameddig nem az elsőt válaszolod, addig ne hagyd magad, saját magad által lebeszélni. Vágj bele, bármi is jön!
Mi kell még ehhez??? Vagy még inkább... KI(k) kell(enek) még ehhez???
A már többször említett "Belső hangok". Azaz a barátok. Ők ott vannak veled, látják, hogy mitől ijedtél meg, de látják azt is, hogy mi lehet a félelmeiden túl. És semmi mást nem csinálnak, csak emlékeztetnek, hogy mit szerettél volna, és biztosítanak arról, hogy veled maradnak bármerre is menj, és bármit is dönts, és ott lesznek, bármikor is gyere vissza.
Köszönöm Nekik!!!
