Hamár egyszer elindultunk az úton jöhet a többi kérdés is. :)

Merre és meddig tart, jó fele haladunk-e, mennyire göröngyös, és így tovább. És van egy, ami valami miatt nagyon fontos szokott lenni...

Vajon egyedül megyünk/menjünk-e, vagy vannak, akik ott vannak és jönnek velünk?

Olvastam régebben, hogy alapvetően - bármennyire is félelmetesnek hallatszik - a saját utunkon egyedül kell, hogy végig menjünk.

Természetesen az is igaz, hogy vannak, akik velünk vannak az úton. De nem feltétlenül végig.
Vannak, akik utunk elejétől velünk vannak, és sokáig velünk is lesznek, de vannak, akik csak be-be csatlakoznak a saját kis ágazásukkal, ahogy keresztezik életünket. Lehet, hogy csak egyszer, de lehet, hogy többször is megfordulnak életünkben. Vannak, akik utunk közepénél jönnek, és talán velünk maradnak a végéig.
És van olyan is, amikor lehet, hogy csak egyes egyedül baktatsz... Ami félelmetesen is hangozhat, de mélyen belül be kell látnunk, hogy erre van szükségünk.

Van aki melletted megy, viszont olyan is, aki esetleg megtorpant, és egy kicsit megállásra késztet. Talán olyan is van, aki sajnos nem előre, inkább hátrébb húzna/tolna.

A saját feladatunk, hogy felismerjük, ki hova tartozik. Viszont ez nem könnyű.

Mint ahogy azt sem könnyű felismerni, hogy ki milyen fontos szerepet játszik az utunkon. Lehet, hogy egy évekig melletted haladó ember kevesebbet "nyom a latba", mint egy másik, aki "csak" 2 hetet volt melletted, és egész csodát vált ki.

És talán a legnehezebb - legalábbis nekem az - elfogadni, hogy vannak, akiknek az útja nem arra megy, amerre a tied. És úgy gondolom, hogy már az is nagy dolog, ha végre eljutottál oda, hogy ezt felismerd/megértsd. Onnantól már talán könnyebb lesz engedni őket és saját magadat az utatokra.